Boszi Büfé Falatozó – Kőbányai falatozó

Lakóhelyemhez viszonylag közel található, mégis kiesik számomra, teljesen véletlen bukkantam a helyre, de nem bántam meg. Egész pontosan a 10. kerületben a Basa utca 4. szám alatt található a büfé. Egyetlen egy „gond” van a hellyel, ami miatt nem is hibáztatathatók, az pedig a nyitva tartás. Kizárólag hétköznap vannak nyitva Tovább olvasom

Budapesti Műszaki Egyetem Goldmann György téri menza

A BME-nek két menzája van, ha jól tudom. Mind kettő közel van a Móricz Zsigmond Körtérhez, és egymáshoz is. Én a Goldmann Menzát preferálom jobban, igaz én szeretem a „szocreál” dolgokat, ez a menza pedig nem kicsit az. Nevéből adódóan a Goldmann György téren van a menza, a régi Rió szórakozóhely (már csak helye) mögött. A hídon áthaladva Budára a jobboldalon található érdekes épület az, az egész. Tovább olvasom

Ízlelő étkezde (11.ker)

Ez az étkezde nagyon közel van a munkahelyemhez, visszajáró vendég vagyok, az elmúlt években szerintem voltam már itt félszáz alkalommal. Ebédidőben kígyózó sorral kell számolnunk, ez kicsit elrettentő lehet, amikor már visszakanyarodik a sor egészen a bejáratig, de nem kell aggódni, itt pörögnek a pult mögött, és egy igazán hosszú sor is Tovább olvasom

Budafoki úti Kínai gyorsétterem

A kínai büfét a 11. kerületben a Budafoki úton találtam, egész pontosan a 22. szám alatt. ( Budafoki út – Lágymányosi utca sarka) Új Kínai Büfé kiírás alapján lehet felismerni, ugyanis az egyetem közelsége miatt a környék tele van kínai büfékkel, próbáltam párat, erről az egyről érdemes írni. Na jó, nem szeretnék szigorú lenni, ezért inkább úgy mondom, hogy mivel nem vagyok kísérletező típus, ezért ami egyszer maximum kétszer nem vált be, nem igazán térek vissza. Tovább olvasom

Budafoki úti „talponálló”

A 11. kerületben a budafoki úton található talponálló, pár méter gyaloglás után megtalálható a 6-os villamos budafoki úti megállójától a Gellért tér irányába haladva. A munkahelyemhez talán ez a legközelebbi hely ahol meleg ételhez jutathatunk. Illetve a legközelebbi a villamos megállóból látható gyors kínai étterem, amit volt „szerencsém” kipróbálni, egyelőre, egy újabb blog bejegyzést nem áldoznék rá, majd talán unalmasabb pillanatokban. Tovább olvasom

Fehérvári úti csarnok

A fehérvári úti csarnok közvetlen az Allee bevásárló központ mellett helyezkedik el. Háromszintes a csarnok, a legfelső szinten helyezkednek el az étkezdék. Az elmúlt években valamennyit kipróbáltam, illetve próbálgatok mostanában is. Egyértelműen kijelenthető, hogy a környéken a kínai gyorsbüfék kivételével a legolcsóbban itt lehet megebédelni. Tovább olvasom