Bujdosó Székely Vendéglő – kispest

Rövid, tömör velős bejegyzés. Mivel jómagam nem jártam a vendéglőben, ezért az eddigiekhez hasonló beszámolót most nem fogok írni. Kaptam néhány fotót és egy rövid beszámolót, így most csak egyetlen képet közölnék. Tovább olvasom

Bécsi Szelet Vendéglő (Körúti)

Első alkalommal 2013-ban látogattam el az étterembe. Interneten vásárolt kuponnal jöttünk. A kupont gyakran, azóta is különböző kuponos oldalon meglehet találni. Nagyon egyszerű, mindössze ezer forintba kerül, két személyre felhasználható, és 3000 forintot ér, ha jól emlékszem csak főételekre használható. Egy ilyen egyszerű kupont kellene bevezetni szerintem minden étteremnek, aki vendéget szeretne csalogatni. Tovább olvasom

Szúnyogszigeti Halászcsárda

Tavaly nyáron bukkantam a helyre, barátnőm ismerte a csárdát, rengeteget beszélt róla. tulajdonképpen már csak ezért is terveztük, hogy elmegyünk egyszer. Első látogatásom tavaly nyáron volt, ezóta még kétszer ellátogattam a csárdába. A ritka látogatásnak az oka kizárólag az, hogy a Velencei tónál van Tovább olvasom

Annabella étterem és pizzéria – Hévíz

November végére vettünk egy wellness kupont a Hévízen lévő Kis Helikon Luxusvillába. Ismerőstől kaptunk egy két étterem tippet Hévízen. Tulajdonképpen csak egy pizzát akartunk enni, mert a kuponban félpanziós ellátás volt. Ismerősünk erre azt felelte „Ha pizza akkor Annabella”. Megnéztük térképen hol van pontosan az étterem, a szállásunktól körülbelül két és fél percre gyalog, Tovább olvasom